Veszteséget csökkenteni extra nyereséges.

Cégének lehet szebb jövője.

Félünk a sikertől?

"Ha idejönnek és komoly eredményeket érnek el, akkor a főnökeim azt fogják gondolni, hogy nem jól végzem a dolgom."

Ezt a mondatot még soha nem hallottuk, de hisszük, hogy számos vezető fejében megfogalmazódott már pályafutása alatt. Még az is lehet, hogy múltban megtörtént eseményeken alapul, rossz élmények kapcsolódnak hozzá, előfordulhat ilyen valóban.

Mely szempontok azok, melyek sokkal inkább erősítik egy vezető pozícióját egy folyamatfejlesztési projekt tanácsadókkal történő végrehajtása során, mintsem gyengítenék azt?

Mindenhez értenie kell egy vezetőnek?

Engedje meg, hogy egy analógiával világítsuk meg a témát: az Ön cégénél is nagy valószínűséggel foglalkoztatnak pénzügyi szakembereket, akik a számviteli, kontrolling, bérszámfejtés vagy éppen a könyvvizsgálat feladatait végzik felelősséggel. Fontos része a cégvezetésnek. Összetett és felelősséggel járó feladat. Ezért végzik specialisták. A gyártás hatékony működtetése hasonlóan komplex, és nagy horderejű téma. Külön szakma. És azt gondoljuk, hogy nem kell hosszasan győzködni Önt, hogy mai piaci elvárásoknak megfelelni nem könnyű feladat.

Innovatív vezető

Ha egy vezetőnek tanácsadói vannak, akkor az gyengeség? Nem, sokkal inkább erő! Nyitottságot, innovatív szemléletet, ambíciót mutat. Tudja, hogy hol kell neki támogatás és ott igénybe is veszi a megfelelő szakértőket, mozgatja szálakat, eredményt ér el. Biztosítja a cég stabil működését, sőt a fejlődését. Vízió, célokra lebontva, megfelelő csapattal, közösen, eredményesen. Ez az igazi feladata egy igazi vezetőnek!

Közös a siker

Ha jól meggondoljuk, akkor a címben megfogalmazott mondatnak egyébként nincs értelme, hiszen a siker közös! Ezen nem lehet vita. Miről is van szó? Van egy probléma, aminek megoldására az innovatív vezető külső szakértő segítségét kéri. A szakértő elemzi a helyzetet, megoldási javaslatot dolgoz ki, a vezető döntést hoz. Nincs egyik a másik nélkül, nem lehet sikeres. A szakértő javaslata döntés és megvalósítás nélkül csak ábrándozás, elmélet. A vezető pedig megfelelő megoldások nélkül nehezen tudja orvosolni a problémát.

Sikerkommunikáció

A siker kommunikációja lényeges kérdés. Kiváló marketingeszköz, amit érdemes kihasználni minél szélesebb körben, dolgozók és vezetők felé is. Ebben sokat tudunk segíteni, viszont mi soha nem kívánunk más helyett learatni babérokat, más helyett prezentálni. Minket nem a szereplés, hanem az eredmények motiválnak, úgy is mondatnánk a siker a szenvedélyünk.

Változásmenedzsment

Egyik régi Partnerünk mondta: "..ha ugyanaz akarok lenni, aki tegnap voltam, akkor folyamatosan változnom kell..". Igaz mondat, jól leírja a szemléletünket. Hisszük, hogy a versenyben maradáshoz nap, mint nap fejlődnünk kell. Nekünk is, de Önnek is! Paradigmát kell váltani, egy komolyabb paradigmaváltással pedig sok minden felülíródik. A változás erőteljes reakciókat vált ki minden érintettből. Egy tanácsadó több szerepet is betölthet Ön mellett a változás folyamatában: lehet "külső szem", "jégtörő", vagy "céltábla".

A kérdés értelmét veszti

Talán rá tudtunk világítani olyan szempontokra, melyek meggyőzik Önt, hogy megfelelő szakértők bevonása sokkal kevesebb kockázatot rejt magában, mint amennyi előnye származhat. A mai igen kiélezett piaci helyzetben embert próbáló feladat a kihívásoknak megfelelni az üzleti életben. Szövetségesekkel könnyebb. Szövetséges lehet ilyen értelemben az Ön egyik erős vezetője, de egy folyamatfejlesztési szakértő is ilyen, aki nem csak a vállalat üzleti céljainak elérését segítheti jelentős mértékben, hanem hatékony támogatója tud lenni az Ön személyes vezetői ambícióinak elérésben is!